Elvarázsolt erdő

Hallgasd! Az erdőből lágy dallam szól.
Madarak énekét hallgatja az éj.
Velük dúdol a szél messzi északról,
S az ezeréves kőkörnél táncol a tündérnép.

Liliom-szép karcsú leányok énekelnek,
Úgy üdvözlik a Vén Természetanyát.
Dalukkal farkasok kórusai zengnek
S a fák suttognak ezen az elvarázsolt éjszakán.

Tisztás tavának azúrszín vize fölött
Figyel az ezüst Hold és megannyi csillag,
Mert az öreg fűzfák sora mögött
Három szent unikornis emelt fővel ballag.

S valahol egy távoli mezőn egy kutya fülel,
Gazdája mellette kivont karddal áll.
Oly messze van a bűbájos rengeteg,
Mégis hallják s hallgatják széllel szárnyaló dalát.



Vándor dala

Sok-sok mérföld mögöttem,
a messzeséggel együtt
tovatűnt rég a fájdalom és a félelem.
Együtt utaztam a széllel
tündér-lugasok közt,
magas hegyeken és
zöldellő rónákon át.
Ó, mennyiszer láttam a hajnalt!
A nap sugarai szelíden átöleltek.
Mikor pedig éj szállt alá,
a hold őrizte szerelmes álmaim.

Csak testem lesz majd
a hideg föld mélyén.
Ha egyszer te is tündérek közt jársz,
én köztük leszek,
és az északi szél súgja majd füledbe
a vándor dalát.



Ikarosz

Itt vagyok hát a felhők ölén,
Szeleknek szárnyán messze szállok én.
Csillagok hívnak maguk közé,
Hogy szökjek innen, túl az ég fölé.

Gyötrelmes, zord földi világot
Itt hagyni végleg, ím készen állok.
Szárnyammal magasabbra szállok,
Tudom, várnak rám csodaszép álmok.

Atyám szavát elnyomja a szél,
Nap sugara álnokul simul körém…
Végtelen hosszú a zuhanás:
Az ember sorsa mindig csak bukás.